„Jöjjetek hozzám, akik elfáradtatok és terheket hordoztok” (Mt 11, 28). Várjuk házunkba, hogy megtapasztalja Isten szeretetét!

Lelkigondozói kurzus 2014. aug. 28-31.

 

2014 augusztus 28-31 közt szerveztük meg a lelkigondozói kurzust,

melyre a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban biztosítottak számunkra helyet.

A lelkigyakorlatban felismerhettük életünk során ért sérüléseinket, melyeket szeretteink, rokonaink vagy környezetünk okozott valamilyen formában. Hallhattunk még az okkult dolgokról és babonákról, melyek elvonják figyelmünket az igaz Istenbe vetett hittől. Lehetőség volt mélyebb szentgyónásra, majd lelki beszélgetésre és imára, melyben gyógyultunk sérüléseinkből és szabadulást nyerhettünk megkötözöttségeinkből.

Megköszönjük a Regnum Christi alapítvány munkatársainak a tartalmas tanításokat, tanúságtételeket és lelkigondozásokat, a Szent Pio Lelkigyakorlatos Ház vezetőségének a helyet és támogatást, a Forrás közösség háttér imáját, szolgálatát és anyagi támogatását.

 

Login

×