„Jöjjetek hozzám, akik elfáradtatok és terheket hordoztok” (Mt 11, 28). Várjuk házunkba, hogy megtapasztalja Isten szeretetét!
Elemek szűrése dátum szerint: kedd, 16 október 2018
2018. October 17., szerda 00:00

Négy évszak

2018. november 16-18. között a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban Négy évszak címmel lelkigyakorlat lesz házaspárok részére.

Meghívottaink:  dr. Gorove László és felesége Kriszta Budapestről, akik a Családok Jézusban közösség vezetői.

„Minden házasságban vannak tavaszi, nyári, őszi és téli időszakok, és ezek nem az évek múltával, hanem bármely életszakaszban megjelenhetnek az életünkben.  Tavasszal és nyáron minden könnyen megy, lobog a szerelem, ősszel mindez alábbhagy, télen pedig „megfagy a levegő” A házasságban az évszakok nem mindig ugyanabban a sorrendben követik egymást, és természettel ellentétben nekünk is van befolyásunk a változásokra. Ezen hétvégén megtudhatjátok az évszakok jellemzőit, azt hogy éppen melyik évszakban vagytok, és hogy mit kell tennetek a változásért, vagy éppen a helyzet megőrzéséért."

A helyek száma korlátozott, ezért előzetes bejelentkezés szükséges november 12-ig a 0266 210 537-es vagy 0755 489 743-as telefonszámokon, illetve a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, vagy az alábbi űrlap kitöltésével:

https://docs.google.com/forms/d/1hTcdn6BSMi4PpN-8c3TOAn_eXfIzEZJ8CYUbevij5mU/edit

Kategória: Programjaink
« Október 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Login

×